Másiknő elmeséli...

 2010.04.24. 22:47

Elmesélem...Beszéltük, hogy elmegyünk már valahova. Főleg az előző napon együtt töltött sokáigcsókolózásakocsiban után.Már a munkaidő vége volt, mikor eszembe jutott, hogy be kell zárnom az egyik helyiséget. Vt jött velem. Bezártuk. Naná, hogy belülről. Megcsókolt,…

Címkék: csók vágy szerető vt

Másiknő végre megkapta

 2010.04.24. 22:15

 Őt kaptam névnapomra. Annyira finom volt, mint a csókja. És most itt ülök, csak nézek ki a fejemből, már-már a nyálam is folyik, és rá gondolok. Annyira vágyom utána, hogy észre se veszem mi történik körülöttem.

Másiknő hétfői hülyesége

 2010.04.19. 21:45

 Több, mint egy hét után láttam újra vt-t. Rámcsodálkozott, hogy nőnek öltöztem. Átlát a szitán, tudja, hogy miatta. Én meg tudom, hogy tudja. Tetszett neki. Alig vártam, hogy egy legalább egy percre kettesben legyünk. Beletúrt a hajamba, nevetett rajtam. Lefogtam a…

Címkék: csók félelem vágy vt

Másiknő és a punciborotválás

 2010.04.15. 22:10

 Vt tegnap is felhívott, és megígérte, hogy ma meglátogat. Jól bepánikoltam, elhatároztam, hogy nem fogok szexelni vele, mert hát mi lesz, ha pont akkor jön haza valaki, meg hol a romantika meg ilyesmi. Azért a biztonság kedvéért előkaptam az epilátoromat, hogy lenyúzzam a…

Másiknő ihlet nélkül

 2010.04.13. 12:39

Itthon vagyok táppénzen tegnap óta. Kissé mozgásképtelen lettem, de nem erről akartam most...Vt felhívott, hogy mi a fene van velem, se tegnap, se ma nem látott az irodában. Elvihogtunk fél órát, a bajomon is meg csak úgy, általában is. Nem kérdeztem, meg, hogy hiányzom-e, mert…

Címkék: barátság szerető vt

Sikíthatok?

 2010.04.05. 17:02

Megint kommentelésből született írás, megihletett a téma: büszkeség vagy nem büszkeség? Amikor szerető helyzet van, amikor akarjuk a férfit, de nem férjnek, apának, élettársunknak, hanem tisztázottan szexre és gyengédségre, akkor hogyan viselkedjünk vele? Büszkén, mert mégis…

Címkék: szerető tűnődés

Romok

 2010.04.05. 14:45

Állandó kétség, őrlődés, álmatlanul hánykolódás. Dekoncentráltság, mélységes megbántottság, folytonos sértődés és beszólogatás. Máskor szeretet van a szemében, keres a kezével, figyel. Nem mindig értem. Ő is kutyául szenvedhet, ő is a saját életének romjain ül.…

Címkék: élet párkapcsolat

Másiknő férje

 2010.04.05. 13:13

Már írtam, hogy a férjem a legjobb barátom. Szeretek vele élni, jókat röhögünk, sokat beszélgetünk, az élet fontosabb dolgaiban egyet értünk.  És mivel a kommunikáció jól működik köztünk, természetesen beszéltünk a szexről is. Nem hisztizve, nem vádaskodva, hanem…

Címkék: párkapcsolat házastárs gyötrődés

Másiknő: a kezdet

 2010.04.04. 16:36

Mióta a férjemet megismertem, azóta ő a legjobb barátom. Sőt, sokáig az egyetlen volt. Épp azért voltam bajban, amikor kezdődött az egész problémánk. Nem volt senki, akivel kibeszélhettem volna. Van két lánytestvérem, és ők nyiltan beszélnek nekem/velem a szexuális…

Címkék: barátság házastárs

Másiknő kétségbeesve

 2010.04.03. 17:32

Nem megy tovább.Bemegyek a fürdőszobába, beállok a zuhany alá. Kezem a lábam között, simogatom magam. Hamar megy, legszivesebben hangosan felnyögnék, de a szégyen visszatart. Elnehezedik a lelkem, sírnom kell. Görcsösen próbálom visszatartani, majdnem megfulladok a saját…

Címkék: házastárs

Fekszem az ágyon, Férj a széttárt lábaim között. Nagyon finom a nyelve. Elképzelem, hogy belémhatol. A gondolatra orgazmus rázza meg a testemet. Életre akarom kelteni a fantáziámat, simogatom, csókolom, számba veszem. Próbálkozunk, de nem keményedik. Elélvez így puhán,…

Címkék: párkapcsolat házastárs

Amikor pedig...

 2010.04.03. 14:14

...hátat fordít és ennyi van, semmi más, csak a háta. Első évben próbálkozás, mindennek és bárminek bevetése. Második évben rengeteg sírás és pótszerek keresése. Harmadik évben válással fenyegetőzés majd megfutamodás. Onnantól pedig a nagy semmi. Üresség. Több…

Címkék: élet szerető házastárs tűnődés

Kétnő fejteget

 2010.04.03. 07:29

Egyre többször halljuk a saját történetünket vissza más nőktől. Szégyenkezve, magukat okolva rejtegetik a nők ezt, mintha az ő hibájuk lenne. Nem. Senkinek sem a hibája. Nagyon sokan vagyunk, akik ilyen homályban húzódunk meg és fiatalon inkább lemondunk a szexről, ami…

Címkék: párkapcsolat házastárs

Másiknő

 2010.04.02. 19:50

Vt - remélhetőleg leendő szeretőm - szerint két féle ember van. Az egyik házastársnak való, a másik szeretőnek. Az ő felesége tökéletes társ, rendesen gondját viseli a gyerekeknek, jól főz, néha a férjét is leápolja. Az én férjem is tökéletes férjnek, szerető…

Címkék: szerető házastárs

Kielégítetlen nők klubja

 2010.04.02. 18:11

Mi is az a kielégítetlen nők klubja? Pont az aminek hangzik. Adott két nő, pasikkal felszerelten, akiknek nem jut nemhogy mindennapi, de sehánynapi szex sem. Ez a két nő egy nick alatt elmondja, mennyire nehéz így benne maradni egy kapcsolatban, amiben majdnem minden más igen, csak a szex…

Címkék: élet barátság párkapcsolat

süti beállítások módosítása