Megint kommentelésből született írás, megihletett a téma: büszkeség vagy nem büszkeség? Amikor szerető helyzet van, amikor akarjuk a férfit, de nem férjnek, apának, élettársunknak, hanem tisztázottan szexre és gyengédségre, akkor hogyan viselkedjünk vele? Büszkén, mert mégis mi vagyunk a nők?
Vagy ne foglalkozzunk vele, hiszen nem játszmázni kell, meg nem szerelmesnek lenni, így akkor megmondhatjuk neki, ha megőrülünk azért, hogy újra együtt legyünk? Vagy az akkor saját magunk megalázása? Vagy elriasztjuk vele, mert azt hiszi majd, hogy mi azt hisszük, hogy ő majd...?
Sikíthatok, hogy egy újabb agyalnivalót tálaltatok nekem?