A jó isten mentsen meg az olyan szeretőtől, aki folyton azon nyüglődik nekem, hogy jaj, mi lesz a feleségével meg a gyerekével, ha kiderül, hogy félredug. Aki a pszichológusának tekint, aki rámzúdítja minden zagyva lelki nyomorát, viszont az enyémet eszében sincs meghallgatni. Akivel nem lehet egy jót nevetni, aki gyáva kimondani: kívánlak, a lábad között akarok lenni. Vagy épp az ellenkezője...
Ez szeretőség, nem házasság. Nyilván ez se működik érzelmek nélkül, sőt, a szikrák elengedhetetlenek. De könnyednek és élvezetesnek kell lennie. Szenvedélyesnek, nem szenvedősnek. Örömet kell okozni, nem fájdalmat. Egy ilyen kapcsolatban még csak hazudni sem kell.
Ha a szeretőm akarsz lenni, akkor gondold át, mi legyen ezután. Vedd tudomásul, hogy a családodtól nem veszel el semmit - és valóban ne tedd: ne a feleséged vágyait hagyd kielégítetlenül az én kedvemért, és ne a gyereked ebédpénzét költsd szállodára.
Ha a szeretőd vagyok, attól még nem szereted kevésbé a családodat. Attól még lefeküdhetsz a feleségeddel, és elviheted a gyerekedet az iskolába, oviba, állatkertbe. Elmehetsz az anyósodhoz ebédre, sakkozhatsz az apósoddal, focizhatsz a sógoroddal.
A szerető azért jó, mert jól érzed magad vele az ágyban. Mert kikapcsolódhatsz, mert nevethetsz vele, vagy mert megérti a problémáidat. De ez kölcsönös. Én azért vagyok a szeretőd, mert jól érzem magam veled az ágyban, mert kikapcsolódhatok, nevethetek veled, vagy megérted a problémáimat.
Világos?
Ne szenvedj. De ha mégis, akkor maradj otthon az asszony szoknyája mellett. Legalább addig, amíg meg nem érted, hogy nem vágyom a helyére. És neked sem kell az én férjem helyére vágynod. Egész mást akarok tőled...
